A Nagy Terv – Dogossy Katalin cikke
A Nagy Tervet, amelytől jobb, tisztább, igazabb lesz a világ, az emberek egészségesebben élnek majd, egy kamasz lány találta ki három évvel ezelőtt, egy iskolai pályázatra írott esszéjében. A „Kaptam egy számítógépet” című dolgozatban egy, gyerekek által, gyerekeknek létrehozandó természet- és környezetvédelmi mozgalom lényegét írta le.
Az esszépályázat nyertese, a gimnazista lány Takáts Mónika azóta majdnem felnőtt, húszéves lassan, azonban a nagy álomban rendületlenül hisz – „Szeretném továbbadni a lelkesedést, amivel tizenkét éves korom óta meg akarom váltani a világot.” – magyarázza, miközben unokatestvérének nyolchónapos fiát tologatjuk a Szent István park fái alatt. „Hiszem, hogy mindenki saját személyében felelős a világ alakulásáért. Aki elfogadja a rosszat, felelős azért, ha rosszabb lesz.” – mondja. Mosolyognék a diákos lelkesedésen, de nem teszem. Mónika ugyanis nem álmodozó kamasz. Több száz kérdőívből álló kutatása után egy komplex program kidolgozásába kezdett, melynek egyebek mellett részét képezik óvodai, iskolai és nyári tábori foglalkozások, klubdélutánok, pályázatok, kiállítások, rendezvények rendezése is. Különféle társasjátékokat is kitalált. A “Tudatos vásárlási dominó” segítségével játék közben sajátíthatók el a termékeken megtalálható vásárlótájékoztató piktogramok jelentései. A “Tudatos élet memória játék” szintén a tudatos vásárlással kapcsolatos piktogramokon alapul, a memória játék lapjai használt CD-tokokból lettek kialakítva, egyforma oldaluk használt csomagolópapírral van bevonva, a kreatív újrafelhasználást demonstrálva. A “Körülírós játék” is hasonló fogalmak megértését, rögzülését segíti. Saját rádióműsorukat, a ZöldIndulást kéthetente, szerdánként a www.fikszradio.hu címen lehet meghallgatni. Programjukat az idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen a Magyar Innovációs Szövetség különdíjjal tüntette ki. Mónika az ELTE biológushallgatója. Beszélgetésünk során szóba kerül, hogy bár mindenki beszél a környezetvédelem fontosságáról, mégsem tudunk a hétköznapi megoldásokról. A gyerekek olyan szavakkal találkoznak, mint az ózonlyuk, elsivatagosodás, bálnák kihalófélben, de ezek nem kézzelfoghatóak. Joggal kérdezhetik: „Hogy mentsek bálnát a budapesti 5. emeletről??” Hát így nézve nem tehetünk túl sokat a környezetünkért… Ezért szoktam azt mondani a gyerekeknek, hogy váltsunk nézőpontot. Mi is a környezet? Minden, ami minket körül vesz. És épp ezért Te, kicsi ember is befolyásolod minden egyes tetteddel! A környezettudatos magatartás alapja, hogy megértsük, ha én valami jót teszek, és te és ő is tesz, akkor mi együtt tettünk jót. Vagyis mindenki saját személyében felelős a világ alakulásáért. A srácoknak a következő példát szoktam hozni. Teljesen természetesnek tűnik, hogy ha szomjas vagy, kiveszel egy dobozos üdítőt a frizsiderből, feltéped, lecsorgatod a torkodon, aztán persze kihajítod a dobozt a szemetesbe. Ha hetente csak egyszer mondasz nemet a dobozos üdítőre, az egy év alatt 52 doboz. Persze ez még elég kevés, de ha mi, 2 millió magyar fiatal összefogunk, az egy év alatt már 100 milliónál is több! Ezt már bármelyik üdítőital gyártója megérzi. És, ha majd mindig, mindannyian nemet mondunk a dobozosra, akkor talán végre abbahagyják a gyártását.
De csinálhatunk egy kísérletet is! Állítsuk be az egyik vízcsapot csöpögősre – tudod, olyan iszonyatosan idegesítőre, amitől minden szőrszál feláll a hátadon – , aztán tegyünk alá egy edényt, amiben meg tudjuk mérni a kicsöpögött vizet! Hitetetlen, de egy óra alatt akár 2 liter víz is kicsöpöghet így, és persze a semmibe. Egy átlagos lakásban van mondjuk három csap és egy WC. Ha mind csak egy kicsit csöpög, akkor… Vagyis inkább számold ki magad, hogy egy nap, egy hét, vagy egy év alatt hány és hány liter víz folyhat el a lakásban. Szóval mit tehetünk mi ott fönt az ötödiken? Zárjuk el rendesen a vízcsapokat, és apunak rágjuk addig a fülét, amíg meg nem csinálja végre a folyós WC-t! És persze az iskolában is – még ha először totál hülyének néznek is a többiek – szólj a csöpögő csapért, a rossz WC-ért! Megéri! Tudd és soha ne feledd, hogy „A VILÁG OLYAN AMILYENNÉ TE TESZED!”
Belső
A Nagy Terv felhívása óvodák részére:
Minden óvodai pedagógus jelentkezését várjuk, aki szeptembertől szívesen hívna minket óvodájába, hogy rendezhessünk egy egész délelőttön át tartó környezetvédelmi foglalkozást. A programok környezetvédelmet tanítanak a kicsiknek, kimondottan az ő szintjükön, játékosan. Részletek: www.nagyterv.hu








