MTI 2006 május
Ifjúsági természet- és környezetvédelmi program
2006. máj. 8., hétfő, 14.42.11 CEST
A Nagy terv ifjúsági környezetvédelmi mozgalom bemutatkozik a Magyar Természettudományi Múzeumban május 18-án, csütörtökön 15,30 órakor. Takáts Mónika, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 11-ik osztályos diákja, a terv ötletgazdája az MTI-nek elmondta, hogy öt hónapja alapította ezt a környezetvédelmi mozgalmat, mert egy pályázaton nyert egy számítógépet és ki akarta használni. A mostani kiállítást 10 és 25 év közötti fiatalok hozták létre, mert a mozgalom logójára pályázatot írtak ki és a beérkezett anyagokból a 15 legjobb munkát mutatják be.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter pártolja a fiatalok mozgalmát és ezért vállalta, hogy megnyitja a kiállítást. Takáts Mónika azt tapasztalta, hogy a kis- és nagyobb iskolásokat egyáltalán nem érinti meg a természet és a környezet védelme, mert hallanak ugyan a tévében a bálnapusztulásról, az ózonlyukról, de úgy érzik, hogy mindez nagyon messze van tőlük. A Nagy terv mozgalommal, amelyben már 40 fiatal dolgozik, meg akarják változtatni a gyerekek és a felnőttek gondolkodásmódját, viszonyát a környezethez.
Mónika példaként említette, hogy az ember tiszta lakásból lép ki, de az utcán eldobja a cigarettacsikket, a papír fecnit, mert az utcát már nem tartja a sajátjának. Azt tapasztalta a barátaival, hogy ha a családban a gyermek szorgalmazza a szelektív hulladékgyűjtést, a felnőttek alkalmazkodnak, és meg is teszik azt. A diáklánynak az a véleménye, hogy mindenképpen meg kellene kérdezni a gyerekeket, már a 10 éveseket is a természet- és környezetvédelemről, és az ő véleményükre építve kellene oktatási programot kidolgozni.
Takáts Mónika elmondta, hogy itthon és világszerte sok kis környezetvédelmi mozgalom működik, és nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy ezeket az apró szervezeteket összefogja. Ezért barátaival angol, német, orosz, francia, olasz, román és horvát nyelvű honlapot szerkesztenek a www.nagyterv.hu címen. A Magyar Biológiai Társaság fölkarolta az iskolásokat és intézményi hátteret ad nekik – tette hozzá a gimnazista.







