2006. 03. – Helyi Théma

Helyi Théma 2006 március

Nagy Terv a környezet védelméért
Ifjúsági természetvédelmi program Kőbányáról – Fiatal újságíró a nevelésért

 

Takáts Mónika gimnazista környezetvédő gondolataival a gyerekek által írt Kőbányanyúz című lapban találkoztam. Néhány telefon után időpontot egyeztettünk egy beszélgetésre. A miértekre és a hogyanra keresem a választ.

Oszvald György cikke

- Írod, hosszabb idő óta foglalkozol azzal, hogy megvalósítsd egy környezetvédelmi álmodat. Mennyi ez a hosszabb idő?

 

-Négy éve írok a Kőbányanyúz című ifjúsági lapba. Valójában már három-négy éves korom óta érdekel a környezet, később is annak védelmével szeretnék foglalkozni. A konkrét ötlet a Nagy Tervről két éve született meg. Az egész egy iskolai pályázattat indult, aminek a címe: Kaptam egy számítógépet. Ekkor kezdtem gondolkodni azon, tényleg, mit csinálnék, ha lenne gépem? Minek lenne értelme, mert az semmi, hogy állandóan játszom.

 

 

 

Álomfejtés

 

 

 

-Hadd jegyezzem meg, a környezetvédelem már elég régi téma, sokan foglalkoznak vele…. Miért új a te gondolatod?

 

-Biztosan így van, de ez más. Nem a gyerekeknek szól! Egy olyan rendszert szeretnék létrehozni, hogy gyerekeknek legyen befolyása például azokra a felnőttekre, akik eldobják az utcán a szemetet. Ne feledjük, a gyerekek másként látják a világot! Nem hiszem, hogy egy hatéves kissrácnak az ökoszisztémáról kell beszélni. De a szelektív hulladékgyűjtés lényegét már megérti, s ha erre kéri a szüleit, akkor innen nézve ez már új!

 

 

 

Nevelési módszer

 

 

 

-Kicsit félve mondom, de az egy irányba tartó alapelveid közül kiugrik az egyik tétel. Idézem: „A Nagy Terv végső célja egy igazán jó nevelési módszer kialakítása”. Akkor a te környezetvédelmi terved nem más, mint egy nevelési módszer?

 

-Nem, ez tévedés. Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek által szervezett kisebb természetvédelmi csoportok nem kapnak teret a felnőttek világában. A Nagy Terv lényege, hogy be- és megmutatkozási fórumot, lehetőséget teremt számunkra. Ha úgy tetszik, lehet módszer mindazok számára, akik ezeknek a fiataloknak az írásait, elgondolásait olvassák. Ellenkező esetben joggal kérdi egy tizenéves: védeném én a környezetet, de hogyan mentsek bálnát innen az ötödik emeletről?

 

-Akkor a www.nagyterv.hu címen található honlap maga a fórum?

 

-Egyrészt igen, másrészt úgy vélem, a környezetnevelés nem csak oktatási kérdés. A közölt cikkekben benne vannak a vélemények, ezek megismerése bárki elképzeléseit módosíthatja, befolyásolhatja….

 

-Csak az Internet létezik majd?

 

-Nem, később szeretnék majd nyári tábort szervezni, és talán valamelyik környezetvédő szervezetnél saját írott felülettel gazdagodnak a lehetőségeink. Sőt nagyon aktuális most, hogy van egy logo tervezési pályázatunk. Harmincéves korig pályázhatnak mindazok, akiknek nincs művészeti diplomájuk. A beérkezési határidő április 20-a. A beérkezett pályamunkákból majd szeretnénk egy kiállítást rendezni.

 

 

 

Sok kicsi sokra megy?

 

 

 

-Többnyire egyes szám első személyben fogalmazol, néha azonban megjelenik a „mi” is. Kik a segítőid, mennyit vállalsz te magad? Egyáltalán! Jut-e időd bármi másra?

 

-Nekem az életem, hogy adjak másoknak. Akkor érzem jól magam, ha sokan vannak körülöttem, ha nyüzsgés van, ha törődhetek a másik emberrel. Igaz, sokat megyek, sok mindenkivel tárgyalok, hogy előbbre jussunk, de nem vagyok egyedül! A Kutató Diákok Országos Szövetségében Rogovszky Zoltán a mentorom, s rajta keresztül a Magyar Biológiai Társaság az „intézményi hátterünk”. Anyagi támogatást, pályázat útján, az Ökotárs alapítványtól kaptunk. A honlap készítésében Cserép Máté vállal hatalmas feladatokat, ő a technikai zsenink. Sok segítséget kapok még Pipicz Gábortól is. A szakmai tanácsadónk Kovács András és Kun Attila. A honlap révén pedig mintegy negyven ember segít az álmom megvalósításában.

 

Igazság szerint, maradjunk a szemetelős példánál, ha egy gyereket arra tanítunk, ne dobja el a szemetet az utcán, s a felnőttől azt látja, hogy eldobja, joggal kérdezi: – akkor én is eldobhatom? A meglévő tudati torzulást helyre kell hozni!

 

 

 

 

 

 

 

Megjelent: 2006 március 22-én a Helyi Téma / X. kerület III. évfolyam 10. számában

 

Megosztás és kedvencek:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • LinkedIn
  • RSS
  • PDF
  • Print
  • email

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>