Szt. László Gimnázium újságja 2006 február
A Nagy Terv
“Az én Földem, az én jövőm, vigyázok rá!”
Mindössze tizenévesek, vagy legalábbis alig vannak túl a tinédzserkoron, és meg akarják váltani a világot. Ők a Nagy Terv csapata – céluk nem kicsi, de a legjobb úton haladnak affelé, hogy elérjék azt. Takáts Mónika, a Nagy Terv alapítója mesélt nekem a mozgalom ötletének kialakulásáról. Ő a csapat vezetője, az ő kezében fut össze minden szál – és mindemellett iskolába jár, tanul, bulizik – mint a legtöbb Nagy Terv-tag.
“A Nagy Terv gondolata kb. 2 éve született meg, egy iskolai pályázatra. Miután minden ismerősömnek meséltem az ötletemről, írtam egy toborzólevelet, amit szétküldtem a négy égtáj felé. Első körben kb. 40 jelentkező akadt a szervezésre, akik közül persze rögtön kiesett az a pár ember, aki megijedt a komolyabb munkától. Ma kb. 20-30 emberrel dolgozom együtt, a csapat egyik fele a honlap szerkesztésével foglalkozik, míg a többiek feladata a cikkírás, szervezkedés.”
A Nagy Terv célja egy olyan internetes oldal létrehozása, ami elsősorban a gyerekek, fiatalok környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseire ad választ, és segít megtenni a gyerekeknek az első lépéseket azon az úton, ami egy szebb, jobb, tisztább világhoz vezet.
A végső céljuk pedig az, hogy – miután minél több külföldi és hazai természetvédelmi társasággal felvették a kapcsolatot, létrehozzanak egy, a teljes világot behálózó szervezetet – felnőttek segítsége nélkül!
Fiatal művészek, figyelem!!!!
A mozgalom kiterjedésében segíthetsz most TE is – ugyanis a Nagy Terv logójának megtervezésére kiírt pályázaton minden 30. életévét be nem töltött, művészeti diplomával nem rendelkező ember indulhat. A kabalafigurának olyan emblémának, állatkának stb. kell lennie, ami a mozgalom jelképévé válhat – vagyis ami felkelti a fiatalok érdeklődését a környezetvédelem iránt.
Beküldés: A/4-es lapokon, az első oldalon alaphelyzetben ábrázolva, a többi lapon megmozgatva a figurát.
Határidő, cím: 2006. április 20.
Magyar Biológiai Társaság
1027. Fő utca 68.
A borítékra írjátok rá, hogy “Nagy Terv”!
További részleteket a www.nagyterv.atw.hu oldalon találtok!







