Innovációs Szövetség Különdíja

MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG KÜLÖNDÍJÁVAL KITÜNTETETT OKTATÁSI PROGRAM!

A Magyar Innovációs Szövetség Ifjúsági Pályázatára jelentkezett Takáts Mónika a NagyTerv ötletével, oktatási programjával és környezettudatosságra nevelő társasjátékaival.

A Magyar Innovációs Szövetség Különdíjával jutalmazta a programot. Dr. Manherz Károly felső-oktatási és tudományos szakállamtitkár is zsűrizte, így külön elismerés számunkra a díj.

Ez a díj sok mindent vonz magával: Tiszteletet, elismerést, sajtóvisszahangot, kiállítási lehetőséget.

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK AKI TÁMOGATOTT MINKET!

 

 

A díjakat Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át.

A verseny fővédnöke Dr. Hiller István oktatási és kutúrális miniszter.

 

A zsűri elnöke:

Dr. Ormos Pál akadémikus, az MTA SZBK Biofizikai Intézet igazgatója

 

A zsűri tagjai:

Dr. Bendzsel Miklós elnök, MSZH

Bolyky János Antal vezérigazgató, COVENT Tőke Befektető Zrt.

Egyed Géza gazdaságfejlesztési szakállamtitkár, GKM

Dr. Gordos Géza egyetemi tanár, BME

Dr. Havass Miklós elnök, SZÁMALK Zrt.

Dr. Kőhalmi Zsolt ügyvezető igazgató, Puskás Tivadar Közalapítvány

Dr. Kroó Norbert akadémikus, az MTA alelnöke

Dr. Manherz Károly felső-oktatási és tudományos szakállamtitkár, OKM

Dr. Matolcsy Mátyás ny. főmérnök, IKARUS Rt.

Dr. Náray-Szabó Gábor akadémikus, MTA

Dr. Pakucs János ügyvezető igazgató, Olajterv Rt., a MISZ tiszteletbeli elnöke

Pomezanski György alelnök, Duna Televízió

Dr. Sallai Gyula rektorhelyettes, BME

Dr. Szabó Gábor egyete-mi tanár, Szegedi Tudo-mányegyetem, a MISZ elnöke

Dr. Veress Gábor egyetemi tanár, Debreceni Egyetem

Dr. Závodszky Péter akadémikus, igazgató, MTA SZBK Enzimológiai Intézet

 

 

TELJES PÁLYÁZATOT OLVASD EL ITT!

 

Megosztás és kedvencek:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • LinkedIn
  • RSS
  • PDF
  • Print
  • email

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>