4-5 órás foglalkozás
Kiknek ajanljuk, milyen programokra?
- max. 30-40 fiatalbol allo csoportnak:
- Művelődési házak hetvegi programjaiba
- Egy evfolyamnak vagy tagozatnak
- Nyari tabor
1.
Elő feladat:
A feladat, hogy hozzanak magukkal „valami régi, valami új, valami kölcsön kapott és valami kék” dolgot, egy kikötéssel, hogy tudják környezetvédelemhez kapcsolni. A foglalkozás elején mindenki bemutatja a dolgokat amit hozott magával és elmeséli miért pont ez jutott eszébe róla. A „dolog” alatt nem csak tárgyat várunk, ha talál idézetet, vagy saját maga fogalmaz meg valami történetet, vagy lefotózza amit nem tud magával hozni az is jó.
2.
A program kezdéseképp leülnénk egy nagy körben, és kicsit ismerkednénk, ez után pedig elővennénk a feladatot, amit előző alkalommal kaptak. Szeretném ha ez vitaindítóként, beszélgetés indítóként működe. Mindenki megmutatná amit hozott magával, felolvasná, elmondanánk a véleményünket, beszélgetnénk.
A foglalkozast ice braker feladatokkal folyatatjuk.
3.
A szünet után 4 csapatra osztjuk a gyerekeket és „forgó-színpad” szerűen vennének részt programokon különböző helyeken. A program ezen része kb. másfél óra. A 4 különböző program:
- Tudatos vásárlási dominó
- Tudatos élet memória játék
- Környezetvédelmi activity
- Kvíz kérdéses játéban figyelemfelkeltő adatok, érdekességek
4.
Szünet után újabb közös programban „kézműveskednénk” hulladékokból. Szeretnénk megmutatni, hogy sok olyan dologból, amit kidobnának tudunk sok olyan dolgot elkészíteni, amit drágán megvennének.
- WC papír gurigából ajtó fölé akasztható Tódor figura (Nagy Terv kabala manó)
- Konzervdobozból tolltartó
- …es meg sok mas…
5.
Kis szünet után búcsúzóul játszanánk egy kicsit együtt. Környezetvédelmire formált szituációs meg mozgásos játékokat:
- Mindenkinek van egy-egy szó a kezében, amit a mellette álló nem lát. Beállnak 1 sorban, az első elkezd mesélni egy történetet, amiben benne kell lennie a szónak, amit a kezében tart, amikor meghallják a jelzést a következőnek kell folytatnia a történetet (akár egy szó közepéről is) és beleszőnie a saját szavát, minél előbb, mert nem tudja mikor jön a jelzés. Ha nem sikerült még a történetbe szőnie szót, kieseik. A jelet a tic-tac-bumm nevű játék bombája adja, így a játékvezető sem tudja, mikor jön a jel.
- Négy csapatra oszlunk, 1-1 ember ki megy a teremből. A többiek közösen csinálnak egy akadálypályát az egész teremből, ahova a játékvezető különböző szemeteket helyez el. A pályán a szelektív szemétgyűjtők színének megfelelő kosarak is el lesznek helyezve. A 4 kinn lévő gyerek bekötött szemmel bejön. A csapatok feladata, hogy minél több szemetet összegyűjtsön a bekötött szemű játékos, és megfelelő helyre helyezze, úgy hogy közben senkivel sem ütközhet és semminek sem mehet neki. A játékost csak szavakkal lehet irányítani. Az összes csapat egyszerre indul és nincs előre megbeszélve, ki mit gyűjt.
- 4 csapatban maradunk, minden csapat valami környezetvédelmi fogalom (bonyolultabbak, tehát nem PET palack, hanem inkább atlanti óceánon úszó olajfolt). Egyik csapat sem tudja, hogy ő mi, csak azt hogy a másik 3 csapat mi. A játék lényege, hogy egymásról kell állításokat mondani, úgy hogy bizonyos dolgok nem hangozhatnak el. Minden csapatnak ki kell találnia magáról, hogy ő éppen mi, a lehető leggyorsabban. Az általános zűrzavar elkerülésére minden csapatból csak 1-1 szószóló beszél.







