Ady Endre Gimnazim Nagy Terv Csapata
Maga a szó, hogy nagy terv már nagy elvárást fejezett ki a megvalósítandó projekt vonatkozásában. Amit mi tudunk nyújtani a kitartás, a törekvés és a kreatív ötletek. Amit a Nagy Terv-től várunk az, hogy módszertani segítséget kapjunk és az elsajátított tudást, kompetenciákat más iskolákba is el tudjuk juttatni. A tapasztalatinkat szeretnénk a fiatalabb korosztállyal való munkában bővíteni a kortárssegítés területén. Szeretnénk továbbadni mindazt, amit tanultunk és ezután fogunk. Fontosnak tartjuk, hogy olyan iskolákba is eljuttassuk, megértessük a kortárssegítés fontosságát, ahol eddig még kevés alkalom volt, hogy bemutatkozzunk. Nem csak kerületi iskolákba juttatnánk el a környezettudatos magatartás fontosságát és a kortárssegítés lényegét. Nyitottak vagyunk bármilyen helyszínre, társaságra, akik érdeklődnek munkánk iránt. Megismertetnénk kicsikkel-nagyokkal, hogy miben válhat hasznukra egy-egy csapatépítő játék, képzés. Iskolánkban immár második éve folyik kortárssegítő képzés, melynek segítségével rugalmasan segíthetünk olyan társainknak, akiknek eddig nem sikerült beilleszkedni a közösségbe vagy bármilyen konfliktusa adódik valakivel. Diákoktól eddig csak pozitív visszajelzés érkezett, nagyon élvezik, ha csapatépítő játékokban vehetnek részt. Saját iskolánkban is szeretnénk folytatni a csapatépítést, a környezettudatosságra nevelést, mivel itt is van 7-8. osztály.
Eddig nem kötődtünk semmilyen téren a nagyterv programokhoz, de szívesen kipróbálnánk magunkat ezen a téren is, mint önkéntesek mivel nagyon élveztük eddigi munkáinkat is. Nagyon aktív és jól szervezett csapatot alkottunk már eddig is, ezért szeretnénk szerves részévé válni a Nagy Terv egyesületnek és közös munkákban részt venni. Elképzelhetőnek tűnik számunkra a napi szintű kommunikáció és együttműködés kialakítása.
Kisiskolákban főként játékos módszerekkel képzeljük el a programokat, melyeket a diákok is élveznek. Segítséget várunk esetleg a pontos helyszínek, intézmények kiválasztásában, ahol tarthatnánk a képzéseket, akik nyitottak az ilyen jellegű programokra.







