Kovács Roland
Cserey-Goga Iskolacsoport Nagy Terv Csapatának tagja
A nevem Kovács Roland, 1996. január 13.-án születtem. Egyedüli gyerekként élek a szüleimmel, édesapám neve Kovács Csaba-Zoltán, édesanyám neve pedig Kovács Erika.
Tanulmányaimat a krasznai,,Cserey-Goga” Iskolacsoport diákjaként kezdtem és jelenleg is ott tanulok, immár középiskolai diákként, a IX.B. osztályban.
2011. őszen jutottam be a középiskolába, Természettudományok szakra. Nagyon szeretem ezt a szakot, ugyanis sok érdekes tantárgyunk van és mindegyiknek megvan a maga különlegessége. Kedvenc tantárgyaim a logika, román és biológia. Sőt úgy gondolom, hogy a biológia a legfontosabb tantárgy.
Az osztályban mindig jó a hangulat, többek között ezért is nagyon szeretek iskolába járni. Továbbá tagja vagyok a Tinikomédiások nevű színjátszó csoportnak, amit nagyon szeretek, mert közel áll hozzám a színjátszás. Bár ide is csak nemrég nyertem felvételt, és még kevés előadáson vehettem részt, még is úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű lehetőség iskolánkat tekintve. A színjátszás által rátálalhatok saját önmagamra, és bár komoly munka folyik minden darab mögött, mégis nagyszerű kikapcsolódás.
Meg kell említenem azt is, hogy nagyon szeretek sportolni: kézilabdázni, focizni, ebből kifolyólag nagyon szeretem a tornaórákat is. Sőt nem állnak tőlem távol az extrémebb sportok sem, mint például a quadozás.
Nem utolsó sorban tagja vagyok a krasznai református ifjúságnak, ahol arra törekszem, hogy jobb ember legyek. Természetesen,ott is mindig jól érzem magam, hiszen nagyszerű a társaság.
Jövőbeli terveimet tekintve, még nem tudom hova vezet az utam, de úgy gondolom, hogy mindenképp olyan szakmát fogok választani, amit szeretek, és ami közel áll hozzám.







