A Kecskeméti Ifjúsági Otthon fennállása óta foglalkozik a fiataloknak, gyermekeknek szóló programok szervezésével és lebonyolításával. 2009 óra működik az intézményben a Zöld Ernyő projekt, amely a Nagy Tervvel közös együttműködés befogadója lenne.
A Zöld Ernyő projekt alapja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt KEOP-6.1.0 jelű pályázat, mely a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányokra (szemléletformálás, informálás, képzés) irányul. A projekt ötletgazdája, kezdeményezője és jelenleg a program projektmenedzsere Oláh Edit, a KIO (Kecskeméti Ifjúsági Otthon) munkatársa. Edit a szakmai vezetőnk, aki segít bennünket: szervezi a programokat, lelkesen építi a csapatot és gondoskodik arról, hogy a képzéseken vehessünk részt.
A több hónapos előkészítő munka után 2009. augusztusában elindult projekt magában foglalja a lakosság legszélesebb vertikumát megcélzó, ismeretterjesztő és tudományos, nagy és kis létszámú formális és informális csoportoknak szóló rendezvények és programok összességét.
A Zöld ernyő kifejezi azt a helyi összefogást is, amelyet az eredményes kampány érdekében létrehoztunk a szakmai és civil szervezetek, az önkormányzat, oktatási intézmények között. Ez az összefogás reményeink szerint képes lesz arra, hogy az eddigi egymástól elkülönült, többnyire szervezeten belül maradt kezdeményezéseket, jobb esetben kétoldalú együttműködéseket közös akcióba vonja. A meglévő humán és szervezeti erőforrásokat közös cél érdekében városi szinten összefogja.
A kampány célját a címe fémjelzi: zöld ernyő. Ernyőt tartunk a lakosság fölé – információs ernyőt. Célunk a kecskeméti lakosság figyelemét felhívó, tájékoztató, cselekvésre ösztönző kampány megvalósítása a fenntartható fejlődés, a környezettudatos magatartás érdekében. Meggyőző, interaktív formákban, megtapasztalható módon kívánjuk a környezettudatos magatartás cselekvési alternatíváját bemutatni. Általában a lakosság, s benne kiemelten fiatalok, a diákok tájékoztatása, és motiválása, valamint egy stabil civil összefogás kialakítása, amely biztosíthatja a kampány céljainak hosszabb távon való érvényesülését (Egyes kampányelemek, mint Zöld Ernyő Klub és az információs adatbázis lehetnek ennek biztosítékai).
Mivel a környezettudatos magatartás csak akkor eredményez látható és érzékelhető eredményt, ha abban a tágabb közösség minden rétege érintetté (cselekvővé) válik, ezért célcsoportunk általában a lakosság. A változatos programelemek ugyanakkor lehetővé teszik, hogy egyes célcsoportok felé fokozottabb kampány nyilvánuljon meg: családi háztartások, városrészek. Kiemelt célcsoportunk a fiatalok – hiszen a kampány a jelenben történik, de célja a jövőre irányul. Az oktatási intézmények együttműködésével a diákok könnyebben bevonhatókká válnak a projekt eseményeibe.
Az emberek könnyen választanának környezettudatos, ésszerű megoldásokat, ha birtokában lennének a szükséges ismereteknek: mit, hogyan, hová, mikor…?
Mi, a Zöld Ernyő csapata, akik a különböző rendezvényeken, iskolai zöld napokon, környezettudatos órákon veszünk részt, folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel még jobban, még szemléletesebben juttathatjuk el az iskolákba a „zöld elveket”. Természetesen, mint civil együttműködést szorgalmazó szervezet, nem csak az iskolás korosztályhoz szólunk, hiszen a programjaink információs előadások, melyek óvodáskortól a nyugdíjasokig mindenkihez szólnak. Valamint egész évben szerveztünk kirándulásokat az országban található biogazdaságokba, hogy a természetes élettel és technológiával ismerkedjünk meg mi is, és az érdeklődők is. A Zöld Ernyő Klubban pedig feltehetők a kérdések, lehet érdeklődni a programokról és nem utolsósorban vannak tájékoztató kiadványaink, melyeket forgathatnak, hazavihetnek.
A tevékenységünkről bővebben a: www.zoldernyo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A szervezéshez, valamint a lebonyolításhoz nem igényeljük az egyesület segítségét. Amennyiben egy felkérés érkezik a budapesti központba a térségből, arról szeretnénk tájékoztatást kapni.
A pályázat feltételei szerint a közös munka 24 hónapon át folyik, és félévente 6 foglalkozás megtartására kötelez. Háromhavonta beszámolót készítünk az Egyesület részére, valamint fényképes dokumentációt készítünk a különböző rendezvényekről. Az elmúlt év tapasztalatai alapján a környezettudatosság iránti érdeklődés folyamatosan nő. A Nagy Terv játékokat Zöld Ernyő által szervezett különböző rendezvényeken, például az iskolai zöld napokon, városrészi napokon, a diákságot „célzó” témanapokon, a Zöld Ernyő projekt nyitó- valamint zárórendezvényein szeretnénk használni.
A térség iskoláival és intézményeivel a kapcsolattartás rendszeres, napi szintű. Egy részük az elmúlt egy évben részt vett a projekt keretében megvalósuló, ingyenes programjainkon. A visszajelzések nagyon pozitívak, és a következő tanévben is számítanak a közös munkára. Nagy Tervvel történő együttműködésről egyelőre nem tudunk. Kecskemét megyeszékhely, így ideális adottságokkal rendelkezik a program népszerűsítéséhez.
A projekten belül hoztuk létre a Zöld Ernyő Klubot, valamint az Animátor Kört, amelynek tagjai részt vesznek a programok lebonyolításában. A Körbe csatlakoztak olyan középiskolások, akik szívesen részt vesznek a rendezvényeinken, lelkesen tanulják az új dolgokat, és kreatív ötleteikkel segítik a két társulás munkáját. Az Animátor Kör 15 főt számlál, ebből 8 a fiatalabb generáció tagja, akik játszani és környezeti nevelni szeretnének. Számukra és a csoport többi tagja számára is fontos az önképzés – ennek érdekében különböző képzéseken veszünk részt, például az Artemisszió Alapítvány globális nevelés tanfolyamán, vagy a Hulladék Munkaszövetség 0 hulladék továbbképzésén. Ez a fejlesztés segíti a középiskolás korosztályban a jövőkép kialakítását illetve formálását, és a hosszú távú pályaválasztásukat is befolyásolhatja.
A környezettudatosságra nevelés mindannyiunk közös érdeke. A program a jelenben zajlik, de a jövőre irányul. Ebben a tekintetben céljaink azonosak a Nagy Terv által megvalósítandó célokkal. Bízunk benne, hogy sikeresen fogunk együtt dolgozni a jövőben.







