Senki sem követhet el nagyobb hibát,
mint az, aki azért nem tesz semmit,
mert csak keveset tudna tenni.
(Burkej)
Felismertük, és komolyan hisszük, hogy mindenki a saját személyében felelős a világ sorsáért és minden ember önmaga is tehet megóvásáért. Nem elég beszélni környezetünk megóvásának fontosságáról, hanem magunknak is tenni kell érte.
Az ember szükségleteinek kielégítését előtérbe helyezi, megváltoztatva ezzel a környezetet.
A természet adta források azonban korlátozottak. Ennek felismerése, a környezettudatos gondolkodás, az első lépcső a cselekvés felé vezető úton, mely lehetőséget ad a tudatos környezetvédelemhez.
A második lépés a szemléletváltás lehet, mely a környezetünkhöz való felelősségteljesebb viszonyulást hozhatja maga után környezettudatos magatartás képében.
Mi ebben a szemléletváltásban szeretnénk szerepet vállalni, ehhez jelente segítséget a Nagy Terv, illetve a nagytervessé válás. A Nagy Tervbe bekapcsolódó fiataljaink, akik részesei lehetnének a Nagy Terv törekvéseinek, úgy tudnák magukévá tenni ennek fontosságát, hogy ők maguk is aktív részesei ennek folyamatnak. Ötleteket várunk, melyek továbbvihetők, alkalmazhatók bárhova kerüljenek is fiataljaink Bízunk benne, hogy tanulóink a megtapasztaltakat követendő példának tartják, és felismerik, hogy a környezettudatos életmód mindannyiunk érdeke.
A Nagy Terv Környezet és Természetvédelmi Program „Olyan a Világ, amilyenné MI tesszük!”c. pályázathoz intézményünk ideális struktúrával rendelkezik. Vertikális és horizontális kapcsolatrendszer jellemző az intézmény egységeire. Az intézmény szerkezeti felépítését a 2.sz melléklet tartalmazza.
Gimnáziumunk egy több célú oktatási és művelődési intézménynek, az Apáczai Nevelési Központnak, az egyik intézményegysége. Az Apáczai Nevelési Központhoz, óvodák, két általános iskola, a gimnázium és egy kollégium tartózik. Mindkét általános iskola, az óvodák valamint a kollégium már pályázaton megszerezték az ökoiskola címet. Azt tervezzük, hogy az intézmény egységei felmenő rendszerében, óvodától, az általános iskolán keresztül, a gimnáziumig, minden szinten jelen legyen az ökoszemlélet. Számos projektben és más rendezvényen, aminek a témája a fenntarthatóság, szoros együttműködés van az óvodák, általános iskolák és a gimnázium között. Iskolánk szeretné a z „Olyan a Világ, amilyenné MI tesszük!” című pályázattal tovább erősíteni ezt az együttműködést hosszútávon és biztosítani a szülőket arról, hogy az ANK tanulói, felmenő rendszerben részesülnek a környezettudatos oktatásból és ehhez úgy gondoljuk, hogy ideális eszköz lenne a kiírt pályázat.
A nyagytervessé válás többek között azt jelentené a mi iskolánk számára, hogy diákjaink, akiktől már nem idegen a kortársoktatás, hisz már voltak kortárs oktató csoportjaink különböző témákban, továbbadhatnák öko- szemléletüket a fiatalabb társaiknak.
Iskolánkban humán szolgáltatás profilú osztályok is vannak. A humán oktatás része, hogy diákjaink óvodákban töltenek hosszabb időt, mely közben esettanulmányt végeznek, megfigyelik a gyerekeket, szorosabb kapcsolatot létesítenek velük. Az iskola ezen profiljába tökéletesen illeszthető lenne a Nagy Terves pályázat által felkínált lehetőség. A pályázatra jelentkező 12 fiatal humán tagozatos osztályba jár, különleges empátiával rendelkeznek fiatalabb társaik iránt és rendkívül nagy lelkesedéssel vállalnák, azt, hogy átlátogassanak nevelési központunk általános iskoláiba, illetve óvodáiba.
Nagyon fontos megemlíteni, hogy ezekkel az intézményekkel Gimnáziumunk sok más területen is együttműködik és együtt működésünket nagymértékben segíti az, hogy az említett általános iskolák gyakorlatilag ugyanabban az épülettömbben, óvodáink pedig csupán néhány percnyire vannak iskolánktól. Ez a térbeli közelség a nagytervessé válás esetén is nagy előnyt jelentene. Az általános iskolák, és óvodák előzetes felméréseink alapján nagy lelkesedéssel fogadnák kortárs oktató diákjainkat.
A pályázat elnyerése esetén tervezzük azt is, hogy pályázó diákjaink átlépik intézményünk kapuit és más környező iskolákba is ellátogatnak. Ez rendkívül fontos lenne nekünk, hisz így lehetőségünk lenne arra, hogy gimnáziumunkat népszerűsítsük és vonzóvá tegyük a környező általános iskolák körében.
Csapatunk természetesen nyitott arra, hogy egy nagy csapat része legyen és együttműködjön más központokkal.







