VM DASzK Szakképző Iskola Ujhelyi Imre
Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Szentlőrinc
Intézményünk környezeti nevelési programjának szerves részét képezi a diákok együttműködésén alapuló akcióprogramok megvalósítása. A „Nagy Terv” program résztvevőiként úgy gondoljuk, hogy szervezett keretek között lehetőséget kapnánk, környezetvédelmi programjaink kiterjesztésére, illetve új kapcsolati háló kialakítására. A program meghatározó elemének tartjuk, hogy a diákoknak lehetőségük nyílik ezáltal játékos formában egymástól tanulni. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink érezzék, felelősek a Föld jövőjéért és ehhez szükséges a szerepvállalásuk. Középiskolás diákokként a program keretében szerepet vállalhatnak a fiatalabb diákok tanításában, amely mind szakmai tudásuk, mind az önértékelésük szempontjából meghatározó. Intézményi oldalról, hasonlóképp ítéljük meg a nagytervessé válást, mivel a korábbi években már véghezvitt környezeti nevelési programjaink alapján is adottak ezen szerepvállalás feltételei. Tanórai és tanórán kívüli foglalkozások keretében is szeretnénk felhasználni a program által biztosított eszközöket, amelyek szakiskolai és szakközépiskolai képzési rendszerünk tematikájába tökéletesen illeszkednek. Fontosnak tartjuk intézményünk multiplikátor szerepét, különös tekintettel arra, hogy a partnerintézmények egyike sem fogadott még „Nagy Terves” programot. A programban megjelölt intézményekkel történő kommunikációban két elemet határoztunk meg: egyrészt a kapcsolattartó tanárok közötti kommunikációt, másrészt az intézmények közötti nyilvános információcserét. Csapatunk diákjai között vannak olyanok, akiket érdekel az informatika, így az ő vezetésükkel a „Nagy Terv” keretében lebonyolított programjainkat megjelenítenénk iskolánk honlapján. Célunk, hogy a partneriskolák, amelyek mindegyike rendelkezik honlappal, egy „Nagy Terves” felületet hozzanak létre. Az egyesülettől pedig azt a segítséget várnánk, hogy mindezen információkat (foglakozások időpontja, élménybeszámoló, képek) a honlapjukon közzétehessük. Ebből adódóan a Nagy Terv irányításával napi szintű kommunikációt szeretnénk kialakítani, amely egyben a folyamatos visszacsatolást jelentene számunkra. Nyitottak vagyunk minden olyan felkérésre, amely szervesen illeszkedik programjainkba. Diákjaink lelkesen vállalják, hogy a Nagy Terv csapatának tagjai legyenek és szívesen részt vennének önkéntes programokban.







